[ad_1]
Továbblépve a 2015 szeptemberében közzétett visszavágó bejegyzéseinkhez, ez volt az első alkalom, hogy bármit is átkárpitoztam. Vicces visszagondolva, nem emlékeztem, mennyire utáltam ennek a hintaszéknek az anyagát, miután elkészült. Most már nagyon szeretem! Arra viszont emlékszem, hogy milyen régóta kiharcolt munka volt ez, hogy leszedjem a régi szövetet, és végül az egész széket felújítsam. Valójában elég makacs volt. Ez a kis rocker még mindig velünk van fent a hálószobánkban, ahol minden nap használom!
Csodálatos visszaolvasni, és rájönni, mennyi minden megváltozott itt a nagymama házában! Íme az eredeti poszt:
Valószínűleg hallottál már egyszer-kétszer megemlíteni, hogy elvesztettem mindkét nagymamát, mindössze néhány hónapon belül. A bútorok nagy része, a régi parasztház és az egész utazás anyukám édesanyja, Charlotte nagymama halálával kezdődött.
Apám anyja (Eleonóra nagymama) nem volt olyan, akit felhalmozónak neveztem volna (ő egyszerűen tudta, hogyan kell megtartani sok mindent, lol), ezért apám és a testvérei azt mondták az összes gyereküknek, hogy menjenek oda, és válasszanak, amit akarnak.
Nem volt jó idő.
Valójában szörnyű volt átmenni a nagymama házához, anélkül, hogy ott volt, és elkezdtem választani a dolgokat – úgy éreztem magam, mint egy keselyű.
Olyan hihetetlenül szomorú volt.
Lementem a pincéjébe, amely gyermekkorom csúcsa és emléke volt, és megláttam ezt a kis hintaszéket, és felírtam rá a nevemet.
Ez egy régi hintaszék, amibe újra és újra belefutottam a pinteresten, szóval nem ritka hinta. Viszont még nem láttam olyan fakialakítást, mint az enyém, de a forma és az általános elképzelés ugyanaz.
Korábban soha nem kárpitoztam át semmit, így ez egy igazi tanulási görbe volt számomra, mert semmiképpen nem tudtam megtartani azt az ősi rózsaszínes anyagot, eeeww.
Le is szerettem volna csiszolni és sötétebbre festeni, de ez a régi rocker nem nagyon bírta a foltot, nem is csiszolta jól, és nem is érte meg. Csak még egy réteg poliszt kellett volna a fára, és egy napnak neveznem, de élsz, tanulsz, tudod.
Csak annyit mondhatok, hogy ez egy sokkal csúnyább és rendetlenebb projekt lett, mint amire valaha is számítottam. Az ülés tele volt valamiféle szalmával és cuccokkal, amelyek olyanok lettek, mint a por, és a kapcsok és szögek mennyisége teljesen elképesztő volt.
Két órányi kapcsok húzása és egy egész szemeteszsák tele hihetetlen mennyiségű cucc után, amivel megtömték, készen áll az újrakészítésre, és készen álltam arra, hogy soha többé ne lássam.
Ez a hintaszék életének egy pontján elvesztette az ülésben lévő támasztékot.
Ez a hintaszék nagyobb, mint amilyennek látszik, és nagyon kellett valami a szöveten kívül ahhoz a nagy üléshez, ezért felvettem egy csomó 1×2-t, és méretre vágtam, és befedtem az ülést egy kis réssel közöttük, én is így tettem. a szék támlájával is.
Innentől vattával bevontam, és a legmenőbb anyagot választottam, amit találtam….
Nem túl menő ugye? Igen… hát… Igaz, jobban meg kellett volna néznem, de a kis szülővárosomnak csak annyi volt miből válogatnia.
Ez rendben van…. Azt hiszem… de azt hiszem, valamikor újra megcsinálom… Bár egyelőre nagyon elégedett vagyok ennek a régi hintaszéknek az anyagával, ez egy kicsit feldobta!
A This Awesome Blog példáját követve kárpitozással eltakartam az összes varrásomat (a melegragasztó pisztolyok NAGYON NAGYON, nem számít az égési sérülések), és lényegében csak kinyújtottam az anyagot, és összetűztem.
Mit csinálnék másképp most, hogy megtettem. Több időt töltenék az anyag kiválasztásával.
NEM feszíteném ki ilyen szorosan az anyagomat.
Nem tudom, miért gondoltam, hogy a lehető legszorosabbnak kell lennie, de nem, nem kell, hogy szoros legyen, ezt az ülés után találtam ki. Nos, hát. Egyszer majd megjavítom, de egyelőre nagyon tetszik
És szerintem Eleonóra nagyi nagyon örülne a régi hintaszékének!
[ad_2]
Forrás