Az irodák kifejezetten nagy jelentőséggel bírnak a cégek mindennapi életében, hiszen lényegében azok operatív központjaként funkcionálnak. Többek között ezért is fontos, hogy a bennük megteremtett közeg a dolgozók és partnerek számára is pozitív legyen.
Az iroda szerepe
Napjainkban viszonylag sok szó esik az irodák relevanciájáról, hiszen az utóbbi évek egyértelműen rávilágítottak arra, hogy a távmunka is egy teljesen működő megoldás. Persze az önmagában nem szerencsés, hogy egy kényszerhelyzet ruházta fel a cégeket az ezzel kapcsolatos komolyabb tapasztalatokkal, de arra mindenképpen jó volt, hogy a munkavégzéssel kapcsolatos hozzáállás megváltozzon és rugalmasabb legyen. Kérdés persze, hogy mi lehet így egy kiadó iroda sorsa?
Jelenleg úgy tűnik, hogy az irodák szerepe továbbra is jelentős a cégek életében, hiszen a teljes átállás a távmunkára szinte sehol nem zajlott le. Bár a tapasztalatok pozitívak, a legtöbb vállalat nem tudja vagy nem akarja végleg elengedni a hagyományosabb, jelenléti munkavégzést, legfeljebb ezek keveréke, a hibrid munkarend terjedt el. Ennek megfelelően a piacon továbbra is népszerűek a kiadó irodák. Az pedig a dolgozók és partnerek számára is fontos, hogy a közeg megfelelő legyen.
Ideális munkakörnyezetben
Egy kiadó iroda semmiképpen nem tekinthető egy egyszerű bérleménynek, hiszen lényegében az ideális munkakörnyezet megteremtésének alapját képezi. Az irodák kapcsán eleve inkább a bérlési konstrukcióval találkozhatunk a piacon, hiszen a cégek többsége nem vásárolja, hanem bérli az ingatlanokat. Ettől függetlenül számukra is fontos, hogy a birtokba vett kiadó irodát a saját képükre formálják, ahol a mindennapi munka egyszerű és komfortos.
Ez egyrészt a munka hatékonyságának is jót tesz, hiszen egy otthonos, inspiráló környezet a munkavállalókra is jótékony hatással van. Ha ők egy megfelelő közegben képesek nap mint nap együtt dolgozni, az a vállalat teljesítményét is javíthatja, illetve a vevői elégedettséget is növelheti. Ez pedig lényegében a siker alapja, így minden cég számára fontos, hogy egy kiadó iroda a cég számára optimalizált módon kerüljön kialakításra.
Hogyan kezdjük a berendezkedést?
Egy kiadó iroda komfortosabbá tételével kapcsolatban mindenképpen érdemes megkérdezni a munkavállalókat is, hiszen a legtöbb időt ők töltik ebben a környezetben. Hallgassuk meg véleményüket, ismerjük meg szokásaikat és mérjük fel igényeiket, hiszen ezek mentén máris könnyen elindulhatunk és olyan helyiségeket alakíthatunk ki, amelyek mindenki számára kielégítőek. Emellett természetesen az is fontos, hogy az iroda megfelelően reprezentálja a céget is, akár megjelenésében, akár az ott uralkodó légkörben.
Mivel a legtöbb vállalat számára a partnerek elégedettsége és a velük kialakított jó viszony elengedhetetlen, ezt érdemes már az iroda atmoszférájával is megalapozni. Mutassuk meg, mit is gondolunk egy ideális környezetről, illetve jelezzük azt, hogy számunkra fontos a közeg, melyben partnereinket fogadjuk és ahol munkavállalóink nap mint nap a feladatukat végzik. Egy kiadó iroda ne csupán egy egyszerű bérlemény, hanem vállalatunk otthona legyen.